2.fejezet - Danielle

2*

Botrány

Este már nem sokat beszélgettünk, de megbeszéltük, hogy holnap délelőtt be fogjuk pótolni. 

A villa egyszerűen csodálatos volt.

Este El megmutatta a szobámat,amit ő rendezett be. Teljesen eltalálta az ízlésvilágomat. Mondjuk az nem volt nehéz, de mind egy. 

Reggel kicsit túl korán keltem fel. Még csak hat óra volt. Úgy voltam vele, hogy valamilyen reggelivel meglepem őket. Miután minden szokásos dologgal kész voltam, felöltöztem.

Azonban nem én voltam az első korán kelés terén. Eleanor már a konyhában serénykedett.

- Jó reggelt! - köszöntem neki mosolyogva.

- Neked is! Jól aludtál?

- Igen, jó itt lenni. 

- Ennek örülök. - mondta,majd komolyabb témába kezdett. - Ugye nem szóltál Lou-nak arról a dologról?

- Nem, persze, hogy nem. De amúgy most mi is van?

- Neveket nem mondok jó? - erre egy bólintás volt a válasz - Az van, hogy a b c d e f személy szerint x megcsalja y-t z-vel. Mikor f ember rákérdezett x-nél, hogy most mi is van,akkor x azt mondta, hogy nem ő csalja meg y-t, hanem f személy hűtlen a g egyénhez. 

- Igen... És????

- F most nagyon utálja x-t, bár ez eddig sem volt másként. Ha nincs y illetve g személy a közelben akkor egyfolytában veszekszenek és a b c d e és már h személy is a része. És még mindig az a cél, hogy g és y ne tudjon meg semmit sem.

- Oké... H-tól nem tudnak meg semmit. Az biztos.... - mondtam mosolyogva. Beszélgetésünk alatt elkészült a reggeli és már hallottuk, hogy a bagázs jön  enni. Gyorsan másról kezdtünk el beszélgetni. - Amúgy te is jól aludtál?

- Igen, köszönöm kérdésedet. - akkor toppant be Zayn és Niall. 

- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre. Az ő részükről nyöszörgés volt a válasz. Eléjük raktuk a reggelit, majd felmentünk a szobámba. Elkezdtük kipakolni a hatalmas bőröndöket.

- Azt csodálom, hogy nem zuhant le a gép a sok csomag miatt. - mondta nevetve El.

- Ha...ha. Nagyon vicces. Nincs is sok ruhám...

- Nem baj, legalább tudunk majd együtt vásárolni. Csak mi ketten. Vissza kell vezetni a régi csajozós napunkat. 

- Én benne vagyok. - ekkor kezembe akadt az a plüss, amit apától kaptam. Akaratlanul is elkezdtek ömleni a könnyeim. El szorosan magához ölelt és megvárta míg kisírom magam. A sírás közepén nyitott be Liam. 

- Jó reggelt! El Lou téged keres. - mondta, majd meglátta, hogy sírok - Menj csak, addig itt leszek vele. - Eleanor helyét Liam váltotta fel. Ugyan úgy átölelt, mint El és csitítgatott. 

Miután megnyugodtam Liam arcára néztem. Aggódást véltem rajta felfedezni. 

- Elmeséled, hogy mi a baj? - kérdezte

- Persze. - mondtam, de még mindig nem engedtem el. Úgy tűnt, hogy Liam-et egyáltalán nem zavarja. Nos be kell vallanom, hogy engem sem érintett rosszul az a helyzet. - Nyolc éves voltam, mikor meghalt apukám. Haza felé tartott a boltból, ami körülbelül öt percre volt a házunktól. Na szóval... jött haza és egy részeg sofőr elütötte. Súlyos fejsérülést szenvedett és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Ezt a macit tőle kaptam. - vettem a kezembe a szeretett állatot - Most ahogy a kezembe akadt akaratlanul is eszembe jutottak az emlékek... 

- Sajnálom apukádat! - mondta miközben jó szorosan megöleltük egymást - Amúgy aranyos a macid. Nekem is volt hasonló gyerek koromban. 

- Köszi, biztos aranyos volt a te macid is. Amúgy lehet, hogy gyerekes, meg minden, de imádom a plüssöket. 

- Egyáltalán nem gyerekes. 

- Oké, megnyugodtam. - ekkor az órára pillantottam, ami 11-et mutatott. Milyen gyorsan elteltek az órák.  - Nem kéne lemennünk? - kérdeztem néhány másodperc után.

- Jó, menjünk le. - lent a többiek valami idióta filmet néztek. Annyira belemerültek a film nézésébe, hogy észre se vették, hogy mi is ott vagyunk. A kanapé mögé álltunk, majd elordítottam magam, hogy: 

- MIT NÉZÜNK?

Mindenki ijedten fordult felénk. Mi persze Liam-mel jót röhögtünk rajtuk, főleg azon, hogy Hazza leesett a kanapéról, annyira megijedt.

- Normális vagy? - kérdezte Tam.

- Nem, de ezt már tudjátok. - mindenki elkezdett ezen nevetni. 

- Mikor ettél utoljára csokit? - kérdezte Lou.

- Hát... kedden, ami azt jelenti, hogy három napja. 

- Meg is van, hogy miért vagy ilyen. Csokit kell enned. Máris hozom a vészhelyzeti csomagot. - abban a pillanatban Lou elrohant a csokiért. Öt perc után se tért vissza. Már annyira hiányzott a csoki, hogy felugrottam Liam hátára és mondtam neki, hogy:

- Irány az emelet! 

- Értettem főnök. - mondta,majd felmentünk. Lou éppen kiszórta az összes ruháját a szekrényből a dugi csoki miatt. 

Fent még mindig nem szálltam le Liam hátáról. Lou meglepődve nézett ránk.

- Hát ti?

- Én per pillanat ló lettem. - mondta Liam

- Én meg csak utazom. - feleltem vigyorogva. Már nagyon látszódtak a csoki elvonási tüneteim. Lou végre megtalálta a csokit. Kivett egy nagy piros dobozból egy twix-et, majd nekem adta. 

Lefele menet még mindig Liam-en utaztam. Meglepően kényelmes háta van. :) Mikor leértünk, akkor csengette. Liam-mel az ajtót mentünk kinyitni. A vendégre viszont nem számítottunk. Daniella állt az ajtó másik oldalán. Meghökkenve nézett kettősünkre. Mi viszont annyira meglepődtünk a látványától, hogy ugyan úgy maradtunk. 

- Megmagyarázná nekem ezt valaki? - már szinte hisztérikus volt a hangja. - Miért vagy a pasim hátán és egyáltalán ki vagy te? 

- Először is szia Daniella! - mondta Liam, miközben lerakott. - Másodszor pedig ő itt Emma. Most költözött hozzánk. Harmadszor pedig ha a hátamon akar utazni, akkor hadd tegye. Én nem szólok érte. 

- Hagyd Liam! - néztem rá komolyan. 

- Te csak fogd be a szád! - mondta nekem lenézően Daniella. - Cafka... - itt szakadt el nálam a cérna. Ránéztem El-re, aki tudta, hogy mi fog jönni. Most robbant nálam az a bizonyos bomba. 

- Na ide figyelj! Először is, ki vagy te, hogy engem sértegess? Másodszor pedig semmi közöm nincs a pasidhoz, max annyi, hogy ő az egyik legjobb haverom. Harmadszor pedig, nem akarsz esetleg valamit mondani?

- Mire célzol? - látszott rajta, hogy tudja, hogy mire gondolok. Itt lépett közbe El.

- Nem emlékszel arra, mikor megvádoltál azzal, hogy megcsalom Louis-t. Rémlik? Vagy arra, mikor Joe csókolgatott? 

- Na most álljon meg a menet. Daniella igaz ez? - kérdezte Liam. Látszott rajta, hogy nagyon dühös.

- Nincs értelme tovább hazudnod... -mondta El.

- Hát... izé... igaz. - mondta ki a döntő szót Daniella. Ekkor Liam megfogta magát és elviharzott. tudtam, hogy hova megy. Vagyis csak sejtettem. Gyorsan utána futottam. 

Pár perc múlva utolértem. Tudtam, hogy most legszívesebben kinyírná Joe-t  és kis cafkát is, de nem tette meg. Mármint nem szó szerint értem. Kiment a friss levegőre lenyugodni. Én meg voltam olyan kedves, hogy utána rohantam, még a végén magának okozna fájdalmat. 

A Hide-park egyik eldugott részén találtam meg, az egyik fa alatt gubbasztott....